6.Fejezet

-Mindent a magam idejében kislány.
-Akkor egyedül töltöd a kis ebédedet drága. -Mondtam cinikusan és arrébb löktem magamtól.
-Akkor nem ebédelni megyünk. De ne feledd; te akartad! -Kuncogott. Elfintorodtam, és karba tettem a kezem.
-És ha nem megyek veled? -Erre a mondatra a szobám ajtaja felé fordult és bezárta az ajtót. Elkerekedett szemekkel figyeltem amit csinál, és egy kicsit nagyobb levegőt vettem. Próbáltam nem kimutatni hogy irtózom az ötlettől.
-Mint mondtam, eljössz velem.
-Különben? -Vontam fel a szemöldököm.
-Alex, figyelj. Mondtam már, hogy senki nem szeretné hogy bajod essen. -Suttogta a fülembe egy mosollyal az arcán.
-U..ugyan...Mi bajom lenne?
-Nem biztos hogy ennyire finom lennék veled. -Mondta. Finom? Velem? Mikor? Csak mert a szememben ő egy durva, megállíthatatlan, irányíthatatlan és kegyetlen szemét. Kicsit belém fagyott a szó erre a kijelentésére. Ennél is tud még durvább lenni? Vajon...mit művelhetne velem? Megütne? Vagy.. meg is ölne?
-Most mi az cica? Már nincs is akkora önbizalmad? -Simított ki egy tincset a homlokomból.
-Te őrült vagy. -Formáltam halkan a szavakat a számmal.
-Csak megszerzem ami az enyém. -Beszélgetésünket anyu hangja törte meg. Léptei kopogtak a padlón. Harry gyorsan kizárta az ajtót, és elő szedte elbűvölő úriemberhez illő mosolyát.
-Minden rendben? -Kérdeztem anyu egy nagy mosoly kíséretében.
-Persze. Indulunk is. -Mondta Harry, majd a derekamnál fogva kikísért a szobából, egészen le a bejárati ajtóhoz.
-Mikor várhatlak haza titeket? -Kérdezte anyu.
-Mi számít elfogadhatónak? -Kérdezett vissza Harry mosolyogva.
-9-10 óra. Az még elfogadható. - Mosolygott rá vissza anyám, majd Harold kivezetett az autójába, kinyitotta az ajtót és segített beszállni. Valahogy mindig eléri hogy vele legyek. Csak tudnám mit nem ért abból, hogy szakadjon le rólam. Gyűlöltem minden egyes mozdulatát. Sőt, inkább rettegtem tőle. Az út egy részét csendben ültem végig. Ne. Ismét erre az elhagyott kis lakópark felé tartunk. Ijedten néztem végig a kis utcát, majd Haroldra pillantottam.
-Te mondtad hogy nem akarsz ebédelni menni. -Kuncogott.
-Tényleg nem. De jobban örülnék ha egy emberekkel teli helyre mennénk. -Mondtam. Bele harapott az ajkába majd leparkolt a háza előtt és felém fordult.
-Mitől lenne jobb, szerinted?
-Kevésbé félnék hogy ismét rád tör valami idegbeteg roham. -Morogtam. Gúnyosan elnevette magát, majd kiszállt a kocsiból. Meglepődtem hogy csak ennyi. De örültem, hogy nem támadott le ismét. Kiszálltam a kocsiból, és vonakodva bár, de követtem őt a lakása ajtajához. Jobban féltem annál, minthogy ismét szökésnek eredjek. Betessékelt a lakásba, majd leültetett a kanapéra. Az idegtől megfeszülve ültem a fekete bőr kanapén, és figyeltem ahogy a konyhába lépdel. Fejem a kanapé hátának döntöttem, és próbáltam nyugodtnak tűnni. Kezében két nagy bögrével tért vissza. Leült mellém, és a kezembe nyomta az egyik bögrét. Forró volt. Kicsit égette a kezem, de nem volt vészes. 
-Ez mi? -kérdeztem.
-Yorkshire tea. -Mondta majd bele kortyolt.
-Köszönöm. -Köszöntem meg, majd én is megkóstoltam. Tényleg finom volt. Harry rám nézett és tekintete kis meglepettséget tükrözött. Apró önbizalom hiányából egy fejcsóválás és egy mosoly kíséretében tért vissza.
-Azt gondoltam majd elhúzod a szád és a kezembe nyomod a bögrét, vagy rám borítod. -Nézett rám.
-Rosszul gondoltad. -Mondtam, majd ismét a teámba ittam. Miután mind a ketten megittuk a teát, az ölébe húzta a lábaimat.
Talán még nem is lettem volna ennyire ellenkező típus, ha lassabb, finomabb és kedvesebb. Ugyanis Harry tényleg nagyon jól néz ki. Vagyis...Mindene annyira tökéletes. Gyönyörű göndör fürtjei kuszán omlanak a homlokára. Hatalmas zöld szemei áthatóan néznek egyenesen az ember lelkébe, telt ajkai szinte késztetnek az azonnali találkozásra. Izmos, kidolgozott felsőtestére lágyan simul rá pólója egyszerű anyaga. Vékony, mégis masszív lábain tökéletesen áll a szűk fekete farmer. Rejtély, hogy lehet egy ennyire dögös, és tökéletes srác, ennyire agresszív és kemény. -Miközben varázslatos apróságairól áradoztam a gondolataimban, követtem az említett testrészeket a szememmel, és anélkül hogy észre vettem volna, az ajkamba haraptam.
-Mi az? -Kuncogott egy önelégült mosollyal az arcán.
-Semmi. -Önkéntelenül is elmosolyodtam. Jézus, mi a fene van velem?
-Valld be, hogy szerinted jól nézek ki. Oda vagy értem. Nem igaz? Dehogynem. -Nevetett.
-Fenéket. Legyen oda érted a halál. -mondtam egyszerűen.
-Halál? Hm...oké. -Mosolyodott el. Ne. Mi a fenére készül? -Felállt, és engem a kanapén hagyva az emeletre battyogott. Feszülten ültem egy helyben. A zavaró csend kisebb félelem érzetet váltott ki belőlem. Eltelt vagy negyed óra, de Harry sehol sem volt. Nem jött vissza. Vajon mi a francot csinál? Túl kíváncsi vagyok, ezáltal naiv is. Felálltam a kanapéról, és az emelet felé vettem az irányt. Felsétáltam a fehér, puha szőnyeggel fedett lépcsőn, és próbáltam emlékezni melyik is volt az a szoba, amelyikben ő aludt. Aztán beugrott. A legutolsó. Az ajtó elé sétáltam, és benyitottam. A szobában sötét volt. A sötétítő függönyök be voltak húzva, és egy lámpa sem égett. Ezzel a szoba korom sötétségbe borult. Beljebb léptem és az ágyhoz sétáltam. Megakadt a szemem egy fényképen, melyen ő van, és még két lány. Mindketten gyönyörűek voltak. Az egyik kicsit idősebb volt, ebből arra következtettem, hogy az anyukája. A másik meg talán a testvére lehetett. Néztem a képet, és elbambultam rajta. Hirtelen becsapódott a szoba ajtaja, így egy kis fénycsóva sem volt a szobában. Egy árnyat láttam magam mellett elsuhanni, ettől hátra léptem. 
-Harry?! -Forgolódtam össze vissza. Semmit sem láttam. Hirtelen egy kéz ragadta meg a csípőm. A nyakamon éreztem Harry göndör fürtjeit. A fülembe kuncogott, és valami hideg vas szerű izével felhúzta a hasamon a pólót. 
-Mit csinálsz? -Kérdeztem.
-Játszunk egy kicsit. -Kacagott.
-Figyelj, inkább csak...mondd el mi a fenét akarsz, és ne szórakozz.
-Téged akarlak. De akkor is játszani fogunk. 
-Hogy érted, hogy játszani?
-Te menekülsz, és én pedig megyek utánad...ezzel. -Emelt arcom elé egy fegyvert. Teljesen leblokkoltam. Ez megőrült. Komoly gondok vannak az elméjével.
-És...és ha nem szaladok el? -Kérdeztem remegő hangon.
-Meglátjuk. -Mondta, majd a torkomhoz emelte a fegyvert. A félelem kisebb nyöszörgéseket váltott ki belőlem, majd kirántottam a szoba ajtaját és rohanni kezdtem. Nem ismertem a házat, így nem tudtam hova bújhatok. Leszaladtam a lépcsőn, és a konyhába mentem. Megfordultam, és láttam hogy Harry beér. A konyha asztal mögé rohantam, aminek ő így a másik felén ragadt. Egymástól szinte egyenlő távolságra köröztünk az asztal körül. Az ő arcán állandóan egy kaján vigyor volt látható, míg én gyorsan, és nehezen vettem a levegőt. Végül az asztal körül sétálgatva teljesen helyet cseréltünk. Rá néztem, egyenesen a szemébe. Ajkaira csalfa mosoly húzódott.
-Adok egy nagyon kicsi egérutat. -Kuncogott. Azonnal kaptam az alkalmon, és mivel én voltam közelebb a lépcsőhöz, rohanni kezdtem fel. Még nem jött utánam. Talán hagyja hogy elbújjak. Tovább akar szórakozni. Az egyik ajtóhoz futottam, ám az zárva volt.-Francba.-Gondoltam. Átmentem egy másikhoz, amin sikeresen be is nyitottam Egy üresen álló szoba volt. Pontosabban volt benne egy ágy. Afféle vendég szobának szánhatták. Halkan becsuktam magam mögött az ajtót, és megláttam egy gardrób szekrényt. Sietve elhúztam az ajtaját, beültem le a földre, a sötétbe, és magamra csuktam. Kezdtem halkabban venni a levegőt, ám ekkor meghallottam nehéz lépteit a folyosóról. Azt is hallottam, hogy elmegy az ajtó előtt. Tovább ment. Hál'Istennek. Talán itt kihúzom egy ideig, mondjuk addig amíg megunja. Habár erre elég minimális az esély. Léptei már teljesen elhalkultak. Semmit sem hallottam már. De biztos voltam benne, előbb-utóbb úgyis itt is megnéz. Igazam lett. Nem telt bele sok időbe, a szoba ajtaja kinyílt. Próbáltam minél halkabban venni levegőt, de nem igazán sikerült. A gardrób ajtajának aprócska lyukjain keresztül láttam hatalmas körvonalát. Kezét az égnek emelte, és a plafonba lőtt egyet. Be kellett fognom a saját számat, hogy ne sikítsam el magam. Ő csak halkan nevetett, majd közelebb lépett a szekrényhez és kitárta az ajtaját. Csak ültem ott elveszve. fogalmam sem volt mit kellene tennem. A térdeimet felhúztam a mellkasomhoz, és ráhajtottam a fejem. Vártam, hogy tegye amit akar. Nagyon féltem,de semmi sem tehettem ellene. Mellém guggolt, és a felemelte az állam. Letette a fegyvert a földre úgy, hogy én is lássam. Nedves csókot nyomott ajkaimra, majd csak úgy szó nélkül felemelt, és a másik szobába cipelt. Az egész testem remegett a tőle való félelemtől, és ő ezt pontosan tudta. 
-Azt akarom hogy ma itt aludj. -Jelentette ki.
-Azt mondtad anyunak 10-re haza viszel. -Mondtam kicsit remegő hangon.
-Okos lány vagy Alex. Megoldod. -Nézett a szemembe sötét, zöld szemeivel. 
-Nem tudom megoldani.
-Én ebben nem vagyok olyan biztos. Ma itt alszol, és megoldod valahogy. -Emelte meg kicsit a hangját. Nagy levegőt vettem, és bólintottam. 
-Felhívom anyut.-Motyogtam és elő szedtem a mobilom. Tárcsáztam anyu számát aki fel is vette.
-Szia. Mondd.
-Szia anyu.
-Harryvel vagy még?
-Nem. Már rég nem. Közbe jött neki valami. 
-Akkor hol vagy?
-Christynél. Szerintem ma nála alszom. Rendben?
-Persze. Jó fej csajszi. Akkor majd holnap jössz. 
-Rendben. Szia.-Ezután letettem.
-Most örülsz? -Fintorogtam.
-Aha. Mondtam én, hogy menni fog. -Nevetett.
-Ja. Nagyszerű.
-Naa...Ne csináld már. Ne legyél ennyire hangulat romboló. Gyere csinálok valamit enni. -Mosolygott, felállt és az ajtóhoz sétált. Arra várt hogy kövessem. Mit tehettem volna? Tettem amit mond,és utána mentem. Lesétáltunk a lépcsőn, és gyorsan össze dobott egy kis Milánóit. 
Elém tett egy tányérral, majd ő leült az asztal másik feléhez és maga elé húzta saját tányérját.
-Köszönöm. -Mondtam. Csak elmosolyodott, és enni kezdett. Én is követtem a példáját, és elkezdtem enni. Közben mindenféle hülyeségen járt a fejem. Hogy mi lenne, ha kedves lenne. Talán még tetszene is. 
-Milyen? -Kérdezte kis idő után.
-Isteni. 
-Most legyél őszinte. Nem csinálok semmit. -Tekintete igaz volt.
-Tényleg Isteni. Nem tudtam hogy ennyire jól főzöl. Meglepődtem. -Tényleg nagyon jó volt. Én magam sem tudtam volna ennél jobban megcsinálni. 
-Örülök hogy elnyerte a tetszésedet. -Mosolygott.
-Igen. Néhány dologgal ellentétben. -Jegyeztem meg. 
-Neked most jobb, ha úgy vesszük, hogy ezt meg sem hallottam. -Tekintete komoly volt. Sóhajtottam egyet, majd bólintottam. Miután befejeztük, elvette a tányért és a mosogatóba tette. Nem hittem el amit látok. Mosogat. Egy ilyen elvetemült, agresszív és önző figura hogy lehet, hogy főz, mosogat, meg ki tudja mit csinál. Feltűnt, hogy mint múltkor is, most is nagy rend uralkodik.
-Te csináltál itt rendet? -Kérdeztem.
-Mivel én vagyok itt egyedül.-Kacagott.-Ennyire meglepő?
-Igen. Eléggé az. Meg az is hogy főzöl és mosogatsz.
-Egyedül vagyok Alex. Ki csinálná meg ezeket helyettem?
-Azt gondoltam éttermekbe, pizzériákba jársz esetleg. Van takarítónőd. És így minden meglenne oldva. -Mondtam. Miután befejezte a mosogatást, megtörölte a kezét, mellém húzta a széket és leült.
-Nem. Minek költenék fölösleges dolgokra?
-Nem tudom. Ezt nézem ki belőled.
-Nem is ismersz. -Vonta fel a szemöldökét.
-De. Jobban is mint szeretnélek. -Sóhajtottam.
-Alex...ne. -Szólt rám. 
-Jól van. De mi a francért hívsz mindig Alexnek? A nevem Alexis. És a becenevem Lexi.
-Nekem az Alex tetszik. Jobban mint a Lexi. ÉS örömet okoz hogy csak én hívlak így. Nagyon zavar?
-Nem. Végül is nem vészes. Majd hozzá szokom.
-Ez a majd azt jelenti, hogy szerinted is fogunk még találkozni. -Mosolyodott el.
-Téged ismerve ez elkerülhetetlen.
-Pontosan. Gyere, nézzünk valami filmet. -Javasolta, és áttelepedett az előszobában lévő kanapéra. Mentem utána, és én leültem a kanapé másik felére. Beindította a filmet.
-Mit nézünk? -Kérdeztem.
-Horrort. Az egyetlen valóban szórakoztató műfajt.
-Nagyszerű. -Mondtam. Utáltam a horror filmeket. Mindig a hideg rázott tőlük, és sosem bírtam végig nézni egyet sem. Elkezdődött tehát a film, és az elejében semmi ijesztő nem volt. Kezdtem feloldódni, de ekkor nagy ,,örömömre" beindult a film és jöttek az ijesztő részek. Össze rezzentem. Harryre néztem, aki vígan szórakozott a holtan össze eső, véres szétszabdalt embereken.
-Hogy bírsz ezen ilyen jót mosolyogni? -Fintorogtam.
-Ez csak egy film Alex. -Nevetett és közelebb húzott magához, majd átkarolt. Nekem egyenesen hányingerem lett. Undorító volt. A fejem Harry mellkasára hajtottam, és úgy néztük együtt a filmet. Így egész megnyugtató volt. -már ha elfelejtjük a tényt, hogy Harry is egy elmebeteg. -Keze végig az oldalamon pihent, vagy éppen járt. Kezdtem elálmosodni. Elég nagy kanapéja volt. Rá néztem az arcára, és éreztem ahogy elnehezedik a szemhéjam. Lecsuktam a szemem és elaludtam. Félálomban voltam még, így éreztem hogy Harry elfektet a kanapén, mellém fekszik, és ránk terít valamit. Hozzá bújtam és teljesen elaludtam.